"Fiam verése"
A zalaegerszegi diákmegalázáshoz kapcsolható újabb videó került nyilvánosságra
Újabb, a zalaegerszegi diákmegalázáshoz kapcsolható videófelvétel került fel az egyik internetes oldalra szerdán; szereplői a feltételezések szerint részben azonosak a hétfőn kipattant ügyben érintettekkel - tudta meg az MTI.
2009.03.12 06:58MTIA felvétel "fiam verése" címen került fel a fájlmegosztó portálra, amelyen két fiatal neve is olvasható az erőszak elkövetőjeként.
Helyszínként a zalaegerszegi Széchenyi középiskola van megjelölve. A rendőrség csütörtökre ígért tájékoztatást az ügyben. A képsorokon az látható, hogy egy fiút több diáktársa vesz körbe, kezdetben egymást biztatva ütlegelik őt. Később akad köztük olyan, aki csillapítani próbálja azt a társát, aki a legfenyegetőbben lép fel a védekezni nem tudó fiú ellen.
A csaknem két perces felvétel egy osztályteremben készülhetett, a kommentálók és a videót elhelyező bejegyzése szerint az elkövetők némelyike azonos a hétfőn napvilágot látott, szintén Zalaegerszegen készült másik felvételen szereplőkkel.
Ez utóbbi, közel öt perc hosszúságú videót valószínűleg az a fiatal nő készítette, akinek csak a hangját és az utasításait hallani, de mindvégig látható két, feltehetően középiskolás korú fiú és az áldozatuk, akit többször megütöttek, megrúgtak és más módon is megaláztak.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy csoportos garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt a hétvégén büntetőeljárást indított két fiatalkorú és egy felnőtt ellen a még januárban készült felvétel kapcsán.
Egy szélsőséges portál romaként azonosítani vélte a korábbi felvételen szereplő elkövetőket. Az internetes oldal által nyilvánosságra hozott adatok alapján egy zalalövői diáklány zaklatás miatt tett rendőrségi feljelentést, mert számtalan fenyegetést kapott, holott nem ő az egyik gyanúsított. Szerdán nyomozás indult "közösség tagja elleni erőszak előkészületének gyanúja miatt" is azt követően, hogy a zalalövői cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az őt és a kisváros roma lakóit ért fenyegetések miatt ugyancsak feljelentést tett a sorozatos fenyegetések miatt.
Kövesi Vilmos közölte: nem romák voltak az erőszakos fiatalok, de miután internetes oldalakon elterjedt, hogy zalalövői cigány fiatalok verték és alázták meg a diákot, a fenyegetések miatt rendőri védelmet is kért a zalai városban élő cigányságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


