Bűncselekmény
Bíróság elé állt az a nő, aki rágyújtotta férjére a kalyibát, amiben éltek
A 43 éves asszonyt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.
2023.11.06 16:30MTIAludni térő férjére gyújtotta a közös lakhelyükül szolgáló kalyibát májusban egy éjszaka az a nő, akinek tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.
A jelenleg 43 éves asszonyt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.
A házaspár 22 éve élt együtt, három gyermekük született, de egy banki tartozás miatt elvesztették lakásukat. A férfi a szegedi Izabella híd alatt egy kalyibát épített, abban éltek. Az asszony paranoid skizofréniában szenvedett, rendszeresen többféle gyógyszert is szedett, de azok túladagolása vagy éppen elhagyása miatt gyakran agresszívvá vált. A férj és a felség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések: a nő többször azzal fenyegette, rágyújtja a sátrat a férfire vagy nyakon szúrja.
Május 19-én is vitáztak; éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével meggyújtotta a kalyiba szivacsos hőszigetelését. A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna.
A történtek előtt néhány nappal az asszonyt gyógyszer-túladagolás miatt kórházba szállították. A szakértői vélemény szerint a vádlott beszámítási képessége betegsége miatt enyhe fokban volt korlátozott.
A nő az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, így a törvényszék ügyében - várhatóan januárban - tárgyaláson dönt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06