Légiközlekedés
Elítélték a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel
A gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott.
2023.09.14 11:20MTIA Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap - végrehajtásában két év - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Miskolci Törvényszék.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott két évvel ezelőtt áprilisban lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy három - egy borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben - kiképzési repülési gyakorlatot végző vadászrepülőgép pilótafülkéibe bevilágítson.
Mint írták, a férfi a lézerfénnyel a gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott. Egy alkalommal a lézer fényének zavaró hatása olyan mértékű volt, hogy a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit kikapcsolta annak érdekében, hogy a férfi a járművet szem elől tévesztve felhagyjon cselekményével.
A vádlottat, aki cselekményével a három pilóta életét és testi épségét veszélyeztette, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek a bíróság. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe az "önhibából eredő ittasságát", valamint azt, hogy közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06