Házkutatást színleltek, loptak, amit tudtak
Megbilincselték áldozatukat az álrendőrök
Egyelőre keresi a rendőrség azt a három embert, akik magukat rendőrnek kiadva fosztottak ki egy óbudai lakást úgy, hogy előtte egy asztalhoz bilincselték az ott lakó sértettet.
2009.03.02 18:31HavariaPressAz egyelőre ismeretlen elkövetők február 2-án késő délután csöngettek be a III. kerületi Vízimolnár utca egyik lakásába - magukat rendőrnek kiadva -, majd ott házkutatást színleltek.
Eközben különféle értékeket gyűjtöttek össze, majd amikor a sértett ezt szóvá tette, az asztalhoz bilincselték, végül a bejárati ajtót rázárva elmenekültek a helyszínről.
A tettesekről eddig annyi derült ki, hogy egyikük 40-45 év körüli, alacsony Kleopátra-frizurás nő volt, aki térdig érő fekete kabátot, fekete szoknyát és sötét blúzt viselt. Egyik társa 30 év körüli, 180 centi magas, sportos testalkatú, borotvált, rövid hajú; másik társa 30 éves, átlagos testalkatú, ugyancsak rövid hajú férfi volt.
A magasabbik álrendőr derékig érő vajszínű dzsekit viselt - ujján narancssárga színű csíkkal -, valamint kék farmer és fekete-fehér edzőcipő volt rajta; társa sötét nadrágot és cipőt hordott.
A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud az elkövetők kilétéről, értesítse a III. kerületi kapitányságot, vagy hívja a 107-es központi segélyhívó telefonszámot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


