A pedagógus könnyebb sérüléseket szenvedett
Szülő támadt az Iskolaigazgatóra Makón
Bántalmaztak egy iskolaigazgatót szerdán Makón, a pedagógus könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2009.02.19 14:54MTITuczakov Szilvána elmondta: a rendőrség eddigi adatai szerint iskolaidőben az egyik helyi általános iskolában megjelent két tizenéves - egy fiú és egy lány -, akik nem az intézmény tanulói.
Az igazgató kérdőre vonta őket, sőt a látogatás céljának tisztázására a rendőrséget is kihívta. Mivel jogsértés gyanúja nem merült fel velük kapcsolatban, a fiatalok távozhattak. Nem sokkal később megérkezett a 13 éves lány és a 17 éves fiú anyja, akik a gyerekkel történtekre előbb szóban, majd tettlegességgel követeltek magyarázatot. Ennek következtében az igazgató nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A szülőket a makói rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszonyok vallomásukban elmondták, hogy az iskola vezetője állítólag bántalmazta a két gyereket, és ők ezt sérelmezték. A 17 éves fiú egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottja, jelenleg büntetőeljárás folyik ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06