A pályaudvaron is megszűnt a korlátozás
Képek a helyszínről! Felrobbantottak két gránátot a Nyugati pályaudvarnál
Világháborús gránátokat találtak szerdán délelőtt Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál egy építkezésen. Azóta két gránátot felrobbantottak, a többit pedig elszállították a Nyugati pályaudvar melletti építkezésről; a környéken minden közlekedési korlátozást megszüntettek.
2009.02.18 17:36MTI/ma.huHarnócz Gyula, a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy egy 82 milliméteres tüzérségi gránátot és egy kézigránátot 15 óra 31 perckor robbantottak fel, a többit pedig elszállították.
Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese közleményben tudatta, hogy a Nyugati pályaudvaron délután 4 órakor oldották fel a közlekedési korlátozásokat, így ismét tudja valamennyi vágányon fogadni és indítani a vonatokat a pályaudvar.
A menetrendszerű vonatközlekedés csak a késő esti órákra áll vissza, addig is 10-20 perc késésre és néhány elővárosi vonat elmaradásra kell számítaniuk az utasoknak. A Nyugati pályaudvarnál lévő építési területen szerda délelőtt kilenc, II. világháborús robbanószerkezetet találtak.
A robbanóeszközök hatástalanítása miatt 300 méter sugarú körben kellett kiüríteni a helyszínt, amelybe beletartozott a Nyugati pályaudvar, illetve a Teréz körút egy része is.
A hatástalanítás idejére részlegesen korlátozták a pályaudvar vonatforgalmát, az autók közlekedését a Podmaniczky utca és a Nyugati tér között, valamint a 4-es és a 6-os villamosok forgalmát is.
A korábbiakban...
A terület lezárásáról jelenleg is egyeztetnek a BKV, a rendőrség és a MÁV illetékeseivel - mondta Harnócz Gyula. A fellelt kilenc robbanóeszköz miatt várhatóan 300 méter sugarú körben kell kiüríteni a helyszínt, beletartozhat a Nyugati pályaudvar, illetve a Teréz körút egy része is. A helyszínt jelenleg a rendőrség biztosítja - tette hozzá. Arról, hogy a lezárást pontosan mikor hajtják végre és mekkora területet érint, a sajtóügyeletes később ígért tájékoztatást.
A terület lezárásáról jelenleg is egyeztetnek a BKV, a rendőrség és a MÁV illetékeseivel - mondta Harnócz Gyula. A fellelt kilenc robbanóeszköz miatt várhatóan 300 méter sugarú körben kell kiüríteni a helyszínt, beletartozhat a Nyugati pályaudvar, illetve a Teréz körút egy része is. A helyszínt jelenleg a rendőrség biztosítja - tette hozzá. Arról, hogy a lezárást pontosan mikor hajtják végre és mekkora területet érint, a sajtóügyeletes később ígért tájékoztatást.
Idegilenesen bezárt a posta a budapesti Nyugati téren
A Nyugati pályaudvar mögötti építkezésen bombákat, második világháborús gránátot is találtak. A robbanószerkezetek hatástalanítása előtt lezárták a környéket, köztük kiürítették a Budapest 62-es postát is. A tűzszerészek munkája hosszabb ideig is eltarthat.
Amint sikerül hatástalanítani vagy elszállítani a bombákat és a gránátot, ismét fogadja ügyfeleit a Magyar Posta a Nyugati téren. A legközelebbi posta a XIII. kerület, Szent István körút 10. alatt található.
A rendkívüli helyzetre való tekintettel ott a mai napon meghosszabbított nyitva tartással, délután öt helyett este 8 óráig várják munkatársaink az ügyfeleket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


