Üzérkedés, vesztegetés
Előzetes letartóztatásban a korrupcióval gyanúsított volt APEH-ellenőrök
Másodfokon elrendelte a korrupcióval gyanúsított APEH-ellenőrök előzetes letartóztatását a bíróság - tudta meg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn az MTI.
2009.02.16 16:47MTISkoda Gabriella emlékeztetett rá: a bíróság első fokon nem rendelte el a két gyanúsított előzetes letartóztatását, ami ellen az ügyészség fellebbezett, és a másodfokon eljáró bíróság hétfőn elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
Az egyik gyanúsítottal szemben a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság, a másik gyanúsított esetében pedig az eljárás meghiúsításának veszélyére. A BRFK korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya, az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága és Biztonsági Főosztálya szoros együttműködésben, 2008 augusztusában indított vizsgálatot, mert felmerült, hogy ismeretlenek hivatalos eljárást színlelnek, majd pénzért az eljárás megszüntetését ígérik. 2008 augusztusában egy férfi, aki az APEH munkatársaként mutatkozott be, telefonon kereste meg a sértettet, és találkozóra hívta, hogy ajánlatát személyesen ismertesse.
Ezen a megbeszélésen már a társával együtt jelent meg - mindketten APEH-igazolványt mutattak fel - , és közölte a sértettel, hogy ellenőrzés alá vonták a cégét, de mintegy kétmillió forint ellenében megszüntetik az adóhatósági eljárást. Több találkozó és megbeszélés után a sértett 2009. február 3-án találkozott T. Bélával, ekkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói tetten érték és előállították.
A férfi kihallgatásakor azt mondta, a sértett egyik ismerőse kérte arra, hogy mint APEH-ellenőr, a céggel szemben eljárjon. T. Béla munkaviszonya az APEH-nél 2008 augusztusában megszűnt, ám szolgálati igazolványát - elvesztésére hivatkozva - nem adta vissza. Társát, L. Balázst, aki a bűncselekmény elkövetésének időpontjában az APEH operatív ellenőre volt, lakásán fogták el a nyomozók.
A házkutatás során olyan személyes adatok kerültek elő, amelyekhez az APEH adatbázisából jogtalanul jutott hozzá. T. Bélát hivatali befolyással üzérkedés bűntettével, L. Balázst hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják a nyomozók. A rendőrség az adóhivatal segítségével értékeli az APEH-rendszerében található adatokat, hogy további esetleges gyanús ügyleteket szűrjenek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06