Műhelyben verekedett össze két heves kamasz
Diákterror az iskolában: berepedt az arccsontja
Két diák iskolai verekedése miatt garázdaság miatt rendelt el nyomozást a kapuvári rendőrség - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel szerdán.
2009.02.04 10:42MTIKocsis Tünde alezredes sajtóreferens elmondta: a kapuvári Berg Gusztáv szakiskola tanműhelyében összeszólalkozott két, 17 év körüli diák.
A lökdösődésből verekedés lett, és a végén egyikük olyan erővel ütötte meg diáktársát, hogy annak megrepedt az arccsontja, és agyrázkódást szenvedett.
Az ügyet orvos szakértő bevonásával vizsgálják. A sérülés fokáról szakember tesz majd megállapítást - mondta a sajtóreferens. Szabó Nikoletta, a szakiskola igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a sérülést okozó fiút egy másik iskolába helyezik át.
A kizárásról azért döntött a tantestület, mert neki korábban volt már felfüggesztett fegyelmi ügye. Ezt léptetik életbe az újabb fegyelmi ügy miatt - mondta az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


