Borzalmas fájdalmai voltak - a zsírleszívás miatt?
Meghalt egy burgenlandi nő egy soproni plasztikai-műtét után
A kismartoni (eisenstadti) ügyészség osztrák lapértesülés szerint nyomozást rendelt el egy 57 éves korában meghalt burgenlandi nő ügyében, akin nem sokkal halála előtt Sopronban zsírleszívást hajtottak végre.
2009.01.29 18:49MTIA Kurier című újság honlapján a tartományi hírek között csütörtökön megjelent beszámolóban az áll, hogy a mattersburgi járásból származó Brigitta C. január közepén halt meg. Az első feltevés szerint halála összefüggésbe hozható a magyarországi műtéttel, amelynek során zsírréteget távolítottak el az áldozat hasáról.
Egy héttel rá azonban borzalmas fájdalmai lettek. Az internetes tudósítás szerint valószínűleg az operációból visszamaradt egyik seb nem záródott be teljesen. Kezelőorvosa gyógyszert írt fel neki, de állapota egyre csak romlott. Január 12-én kihívták hozzá az ügyletes orvost, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A törvényszéki orvosi vizsgálat a következő két hétben készül el. Közben már folyik a kismartoni ügyészség által megindított nyomozás ismeretlen tettes ellen.
Mint a Kurier megjegyezte, évente nagyon sok burgenlandi keresi fel a szomszédos Magyarországot, hogy megcsináltassa a fogát, vagy plasztikai műtétet hajtasson végre magán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


