Erőszak
Letartóztatták a férfit, aki prostitúcióra kényszerített egy nőt Budapesten
A kényszerintézkedés elrendelése 2021. január 24-ig szól.
2020.12.29 19:10MTILetartóztatta egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, akit még karácsony előtt fogtak el a rendőrök és azzal gyanúsítanak, hogy prostitúcióra kényszerített egy nőt Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
A kényszerintézkedés elrendelése 2021. január 24-ig szól, a férfit súlyos testi sértés kísérletével, a személyi szabadság megsértésével, szexuális erőszakkal, kerítéssel és prostitúció elősegítésével, valamint kitartottság bűntettével gyanúsítja a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.
A rendőrség múlt szerdán számolt be az esetről, tájékoztatásuk szerint a budapesti J. István idén ősszel a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves, Heves megyei nővel, akivel üzenetváltások után találkozott is. A gyanúsított arra akarta rávenni a nőt, hogy regisztrálják egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra. Mivel az áldozat nem működött együtt vele, a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli a családját, majd megerőszakolta.
Az áldozatnak később anyagi ellenszolgáltatásért kellett emberekkel lefeküdnie. A férfi elvette a pénzét, folyamatosan fenyegette, esetenként megverte és fojtogatta a nőt, aki nélküle nem mehetett sehova.
A sértett végül a családtagjaitól kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez. A bejelentés napján megtalálták a prostitúcióra kényszerített nőt egy erzsébetvárosi lakásban. A rendőrök a 34 éves J. Istvánt elfogták, és kezdeményezték a letartóztatását.
A bíróság tájékoztatása a férfi és a nő egy VII. kerületi apartmanban szállt meg. A férfi végül fenyegetéssel rávette a nőt arra, hogy regisztráljon egy közvetítői oldalon. Másnap a férfi nem engedte ki az apartmanból, de amikor a nő egyedül maradt, értesítette a szüleit, akik a következő napon hazavitték. A férfi ezután ismét megfenyegette a nőt, aki a családját féltve ismét Budapestre utazott, hogy megbeszéljék a problémát. Amikor azonban távozni akart a lakásból, a férfi kétszer arcon ütötte, majd a hasára térdelve fojtogatta addig, amíg a nő már alig kapott levegőt.
Később a férfi ismeretlenekkel találkozót beszélt meg, a nőt taxival vitte a találkozóhelyre. Elfogásáig mintegy 15-20 férfi részére szolgáltatta ki prostitúciós tevékenység céljából a nőt. A szolgáltatásokért járó összegből a nő nem kapott, azt a férfinak kellett minden alkalommal átadnia.
A bíróság megállapította, hogy a férfinek nincs bejelentett lakóhelye, és bár azt mondta, az édesanyjánál lakik, ezt a rendőrségi hivatalos feljegyzés nem erősítette meg. Igazolt jövedelme sincs, egzisztenciális körülményei rendezetlenek, továbbá büntetett előéletű, a legutóbb lopás vétsége miatt ítélte őt a bíróság, 80 nap elzárásra.
A bíróság a szökés és elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt döntött a férfi letartóztatásáról.
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06