Bűnügy
Letartóztatták a hulladékszállító munkások közé hajtó autóst
A férfi akkor támadt rá a munkásokra, amikor azok éppen a szemetet gyűjtötték össze.
2020.12.07 21:30MTILetartóztatták azt az autóst, aki szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Resán Dalma közleményében azt írta, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását.
A férfi akkor támadt rá a munkásokra, amikor azok éppen a szemetet gyűjtötték össze az ukrán határhoz közeli kisvárosban. Intettek neki, hogy autójával haladjon el mellettük, ekkor azonban a gyanúsított kiszállt az autójából és az integetés miatt kérdőre vonta a két munkást, majd verekedés alakult ki közöttük - ismertette a szóvivő. A férfi ezután visszaült az autójába és elhajtott, később viszont visszatért és gépkocsijával nagy sebességgel a szemétszállító autó mellett álló, a verekedés miatt a rendőröket váró férfiak közé hajtott.
A szemétszállító autó sofőrjének sikerült elugrania az autó elől, de a gyanúsított a két munkást, illetve a verekedés miatt a helyszínre érkező saját rokonát is elütötte. A gázolás után a gyanúsított és az autó másik utasa kiszállt a járműből és szitkozódva a könnyebben megsérült három férfi felé indult, akik egy közeli vegyesboltig menekültek, de támadóik oda is követték és megöléssel fenyegették őket.
Resán Dalma megjegyezte, a férfi korábban volt már büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt.
A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, társa szabadlábon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


