Bűnügy
Letartóztatták a férfit, aki megkéselt egy prostituáltat Józsefvárosban
A bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani.
2020.12.07 16:17MTIA bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint december 4-én késsel megsebesített egy prostituáltat Budapesten, Józsefvárosban - tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.
A bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani - közölte Ibolya Tibor.
Emlékeztetett: a gyanú szerint a 22 éves férfi múlt hét pénteken este telefonos egyeztetést követően megjelent a sértettnél, egy VIII. kerületi lakásban azzal az indokkal, hogy szexuális szolgáltatást kíván igénybe venni.
A férfi röviddel az érkezése után késsel rátámadt a nőre, és többször megszúrta. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, és kimenekült a lakásból.
A rendőrök még aznap éjjel elfogták a férfit, akit súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A fővárosi főügyész közölte, hogy a döntés nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, ugyanis a bíró csak a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el egy hónapra a gyanúsított letartóztatását, az ügyészség viszont azt kéri, hogy a bíróság mondja ki: fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye is. Továbbá a gyanúsított védője is fellebbezéssel élt - tájékoztatott Ibolya Tibor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06