Csalás
Harmincmillót csaltak ki egy férfitől, aki ukrán cigarettát akart venni
Az ügyészség a vádlottakra több évi fegyház-, illetve börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint vagyonelkobzást is kért.
2020.08.14 12:32MTIHarmincmillió forintot csaltak ki Mátészalkán egy férfitől, aki ukrán zárjegyes cigarettát akart venni, de még a helyette átadni tervezett, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg. Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol emiatt a Nyírbátori Járási Ügyészség.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a vádlottak tavaly augusztusban kibéreltek egy kistehergépkocsit, és belerakták az előzőleg földdel elkevert szalmával megtöltött dobozokat. Egyikük ezután egy parkolóban átvett az áldozattól harmincmillió forintot, és közölte vele, hogy fél óra múlva, miután a pénzt odaadta az ukrán eladóknak, a közelben megkapja az árut.
A megbeszélt helyen aztán a sértett azt a jelenetet látta, hogy nagy sebességgel halad felé egy személyautó, mögötte a dobozokat szállító kistehergépkocsi, és a járművek után fut az a férfi, akinek odaadta a harmincmilliót. Utóbbi azt állította, hogy ismeretlenek erőszakkal elvették tőle a cigarettát és a pénzt is.
Valójában azonban a vádlottak a csalással szerzett milliókon megosztoztak, járműveket, műszaki cikkeket, ékszert vásároltak belőle, illetve felélték a pénzt - írták.
Az ügyészség a vádlottakra több évi fegyház-, illetve börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint vagyonelkobzást is kért.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


