Bűnügy
500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség
Nettó 500.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a debreceni halált okozó testi sértés ügyében.
2020.07.30 19:54ma.huA Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 09000/173/2020. bűnügyi számon halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az ezidáig ismeretlen elkövető 2020. július 12-én hajnalban Debrecen, Erzsébet utcában bántalmazott egy férfit, akit az ott található játszótérnél találtak meg. A segítségére érkező mentőszolgálat munkatársai az életét már nem tudták megmenteni.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


