Baleset
Balesetet szenvedett Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra
A versenyzők egymás után, az út szélén szabályosan haladtak, amikor velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról.
2020.06.10 17:26MTIA magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott több tagja, így Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra is balesetet szenvedett a Margitszigeten tartott szerdai kerékpáros edzés során. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és vizsgálatot indított a BKV Zrt. is.
A magyar szövetség (MOKSZ) beszámolója szerint "a versenyzők egymás után, az út szélén szabályosan haladtak, amikor velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról". A BKV szerint viszont a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek a kerékpárokkal.
"A baleset során Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence bukott - előbbi kettő elég nagyot, így rájuk még vizsgálatok is vártak a Sportkórházban" - olvasható a közleményben, amelyből az is kiderült, sem a férfi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin, sem a legjobb női versenyzőnek számító Jászapáti nem szenvedett törést.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte: szerdán reggel, 8 óra 30 perc körül a Margitszigeten "egy menetrend szerint közlekedő autóbusz kikerülési manőver közben összeütközött a szemből érkező kerékpárosokkal."
Hozzátették: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A tájékoztatás szerint a négy biciklis könnyű sérülést szenvedett.
A BKV közleménye szerint, a társaság valószínűnek tartja, hogy a balesetben érintett busz vezetője hibázott. Hozzáteszik viszont, hogy a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek a kerékpárokkal.
Az esettel kapcsolatban hatósági vizsgálat indult, amely tisztázni fogja a baleset pontos körülményeit és a résztvevők felelősségét.
A vizsgálat lezárultáig a sajtó és a közvélemény szíves türelmét kérik, az érintetteknek pedig jobbulást kívánnak - tartalmazza a fővárosi közlekedési társaság közleménye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


