Bűncselekmény
Az utastérben a kisbabájával bevágott a kamion elé, aztán őrjöngeni kezdett - videó
Gépkocsizó dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt.
2020.05.12 08:19ma.huA 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé. Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor - az utastérben kisbabájával - balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.
P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.
A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06