Frontálisan összeütközött egy másik autóval
Felkavaró képek! Meghalt egy férfi Budakalászon!
Nem sikerült újjáéleszteni azt a férfit, akinek az életéért küzdöttek a mentők a budakalászi bevásárlóközpontnál, miután autójával frontálisan összeütközött egy másik kocsival.
2009.01.05 08:38MTIBeluzsárné Belicza Andrea előzőleg azt közölte, hogy a budakalászi bevásárlóközpontnál levő felüljárónál frontálisan összeütközött két személyautó és az egyik jármű sofőrjét a helyszínen próbálják újraéleszteni.
A sajtóügyeletes nem sokkal később azt mondta: a férfi - akinek életét végül nem sikerült megmenteni - autójával nagy sebességgel közlekedett Budapestről Szentendre felé, amikor átsodródott a szembejövő sávba, és ott karambolozott egy szabályosan haladó kocsival. A vétlen kocsi sofőrje súlyosan megsérült, őt kórházba szállították. Mindkét autóban egyedül ült a sofőr, utasa egyiknek sem volt.
A sajtóügyeletes egyelőre egyik vezetőről sem tudott többet elmondani. Közlése szerint annál a férfinél, aki életét vesztette a balesetben, az első vizsgálatok szerint nem voltak iratok, és céges autóval közlekedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


