Kegyetlenül megfojtotta áldozatát
Elfogták a régóta körözött konyharuhás gyilkost
Elfogták azt a nemzetközi elfogatóparanccsal körözött román férfit, aki 2006-ban konyharuhával megfojtott egy nőt a Bács-Kiskun megyei Újteleken - adta hírül a Havaria Press.
2009.01.04 11:18HavariaPressElfogták azt a nemzetközi elfogatóparanccsal körözött román férfit, aki 2006-ban konyharuhával megfojtott egy nőt a Bács-Kiskun megyei Újteleken - értesült a HavariaPress.
A 42 éves román állampolgárságú férfit közel három éve üldözték a rendőrök, nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, mert úgy sejtették, hogy külföldre szökött a borzalmas gyilkosság után.
2006. március 19-én talált rá lánya a 77 éves áldozatra, akit - mint a nyomozás során kiderült - a román férfi gyilkolt meg és fosztott ki.
A rablógyilkos előbb össze-vissza verte az idős nőt, majd egy konyharuhával addig fojtogatta, míg életét nem vesztette.
A gyanúsítottat, aki korábban az áldozathoz közeli házban élt, pénteken fogták el Bács-Kiskun megyében. A rendőrség őrizetbe vette az emberöléssel meggyanúsított férfit, s egyben kezdeményezték előzetes letartóztatását is.
Kapcsolódó írások:
- Megöltek egy 85 éves asszonyt Balmazújvárosban - elfogták a gyanúsítottakat
- A gyálaréti gyilkos a nagyanyját is megölte
- Megöltek egy férfit a XVI. kerületben
- Megölt férfi holttestét találták meg Orosháza mellett
- Idős nő holttestét találták meg Csépán - Valószínű, hogy megölték
- "Megfojtottam a Margitot, iszok egyet és felakasztom magam"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06