Két dudás egy csárdában - hamis dudával
Hamis bankók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Egymástól függetlenül, de mégis egy területen próbálta felhasználni hamis forintjait egy öt, illetve négy tagból álló csoport Borsodban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t kedden.
2008.12.30 12:45MTIDobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa közölte: három nő és két férfi voltaképpen családi vállalkozás keretében akarták a hamis 10 ezer forintosokat felhasználni.
A szuhakállói csoport tagjai még december 17-én Ózd környéki települések üzleteiben különböző élelmiszereket vásároltak, amelyekért a vízjelhiányos és festett fémcsíkkal rendelkező bankókkal fizettek.
A trükk néhány alkalommal működött is, egészen addig, amíg egy bankjegyvizsgáló lámpával rendelkező boltba nem tévedtek az elkövetők - részletezte.
Hozzátette: egy másik ügyben három férfi és egy nő - főleg ózdi szórakozóhelyeken - próbálta felváltani a hamis papírpénzeket december 24-én, illetve 25-én.
Egyik esetben azonban gyanússá vált a pultosnak a szabad szemmel is jól láthatóan hamis 10 ezres. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénzhamisítás bűntette miatt indított eljárást a gyanúsítottakkal szemben.
Dobi Tamás az eljárás kapcsán a büntető törvénykönyvet idézve elmondta, aki hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


