Bűncselekmény
Halált okozó testi sértés Galambokon
A férfi az utcán bántalmazta ismerősét, aki később meghalt.
2018.11.07 11:40MTI
police.hu
Halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy galamboki férfit, aki az utcán bántalmazta ismerősét, aki később meghalt - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Sznopek Veronika közölte: a gyanúsított november 3-án, délután két kézzel mellkason ütötte a járdán vele szemben gyalogló ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében hanyatt esett, fejét a betonba ütötte és rövid időre elvesztette az eszméletét. Járókelők a segítségére siettek, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap a lánytestvére - aki nem tudott a korábbi bántalmazásról - holtan találta.
Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a férfit bántalmazták. A rendőrök az adatgyűjtés során megnézték a térfigyelő kamera felvételeit, amelyen látható, hogy a gyanúsított fellökte az áldozatot.
A 39 éves galamboki férfit halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, és bűnügyi őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


