Gyilkosság
Megvan a VV-Fanni ügy koronatanúja
A rendőrök gyanúja szerint a lány holtteste a csomagtartóban volt, amikor a férfit felvette a feltételezett gyilkos.
2018.07.10 07:01ma.huA Blikk megtalálta azt a férfit, aki koronatanú lehet Novozánszki Fanni rejtélyes gyilkossági ügyében. A nyomozók nyolc hónapja nem találják a tavaly novemberben eltűnt Novozánszki Fanni holttestét, ám nem telik el úgy hét, hogy ne derülne ki újabb részlet a fiatal lány haláláról.
A Blikk megtalálta azt a férfit, aki a gyilkosság estéjén együtt utazott a feltételezett elkövetővel, B. Lászlóval. A nyomozás érdekeire való tekintettel a férfi nevét nem közölték.
"Egy közösségi oldalon hirdette meg a sofőr az utat, Budapestről ment Siófokra. A XIII. kerületben, az egyik bevásárlóközpontnál szálltam be az autójába. Csak egy hátizsák volt nálam, az végig a lábamnál volt az ülésnél. A sofőr fel sem ajánlotta, hogy tegyük be a csomagtartóba" – kezdte a Blikknek a koronatanú, akinek akkor nem tűnt fel semmilyen különös dolog. Ugyanis – mint azt már korábban megírtuk – a rendőrség gyanúja szerint a fiatal lány holtteste mindvégig a gyanúsított autójának csomagtartójában volt.
Mint az ismert, tavaly novemberben veszett nyoma a ValóVilágból megismert Novozánszki Fanninak, eltűnését a szülei jelentették a rendőrségen. Pár nappal később már előzetes letartóztatásba helyeztek egy dunaújvárosi férfit, aki azóta is a rácsok mögött várja, hogy döntsenek sorsáról. A fiatal férfi tagadja, hogy megölte volna Fannit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06