Megölték VV Fannit
Fordulat a VV Fanni-ügyben? Megvan egy fontos vizsgálat eredménye
Befejeződött a gyanúsított csomagtartójában talált kötélről vett DNS-minták vizsgálata.
2018.06.09 10:15ma.huHosszú hónapok után végre elkészült a B. László csomagtartójában talált kötélről vett DNS-minták vizsgálata, úgy tűnik, végre kiderül, ki segíthette a feltételezett gyilkost - írja a Blikk.
Így hamarasoan arra is fény derülhet, mi is történt pontosan a volt valóságshow-szereplővel. Novozánszki Fanni eltűnésével kapcsolatban még mindig nyomoz a rendőrség.
Mint ismert, B. László tavaly novemberben egy bérelt autóval távozott Fanni lakásától, majd néhány nappal később visszavitte azt, ezután nagyszülei kocsiját használta, ám mind a kettőben tárolta azt a kötelet, amelyen megtalálták az ő, Fanni és még egy férfi DNS-ét. Mintát vették a gyanúsított családjának összes férfi tagjától, így a gyanúsított édesapjától, nagyapjától, nagybátyjától és a testvérétől is. Ez a vizsgálat zárult le, és információnk szerint az eredmény megerősíti a rendőrség korábbi gyanúját, azaz alátámasztja a korábbi feltételezéseket.
"A hír igaz, valóban elkészült a várva várt eredmény, amelyből a rendőrség már biztosan tudja, hogy ki segíthette az elkövetőt, azaz ki a bűnpártolója Fanni feltételezett gyilkosának. A kötélről vett minta nagy valószínűséggel megegyezhet valamelyik családtag DNS-ével" – mondta lapnak dr. Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


