Lvelet küldött
Gyerekrabló bandákkal ijesztgette a szülőket egy budapesti iskolaigazgató
Jót akarhatott, mégis nagy pánikot okozott.
2018.06.02 09:57ma.huLevelet küldött a szülőknek egy fővárosi általános iskola igazgatója, melyben szervezett gyermekrabló bandákra hívja fel a figyelmet. Az igazgató nyilvánvalóan jót akarhatott, levele mégis óriási pánikot keltett - írja a Bors.
"Biztos forrásból tudja egy szülő, hogy Pécsett és Budapesten szervezett bandák szednek össze 10–14 éves lányokat, és külföldre viszik őket. A rendőrség még nem tudja, kik ezek" - idézte az igazgatót a lap. Leveléban arról is beszámolt, hogy múlt héten egy 9 éves diákjukat követte hazafelé egy férfi, majd megtámadta és valamivel lefújta.
Az igazgató a lapnak megerősítette, hogy valóban ő írta a levelet.
Az esetről sem a Budapesti Rendőr-főkapitányság, sem a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nem tud, ilyen irányú bejelentés nem érkezett. Felvették a kapcsolatot az igazgatóval, aki nem tudott konkrét információval szolgálni. A második esettel kapcsolatban viszont szeméremsértés miatt nyomoznak.
Közben a rendőrség keres egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. május 23-án 16 óra és 20 perc körül egy Budapest XIX. kerületi társasház liftjében szeméremsértő módon viselkedett egy gyermekkel. A róla készült felvételt megnézheti itt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06