Vasúti baleset
Gázolás miatt késnek a vonatok a debreceni és a szegedi vonalon
Elgázolt egy embert egy InterCity vonat Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között kedd délután.
2018.05.16 20:04MTIA vonatok emiatt 20-40, esetenként 50-80 percet késnek a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon - közölte a Mávinform a Máv-csoport honlapján.
A Nyíregyházáról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Szabolcs InterCity gázolt - olvasható a közleményben. Mint írták, a helyszínelés ideje alatt a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhettek.
Jelezték: este fél héttől ismét mindkét vágányon haladhatnak a vonatok, de az egyiken még óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A késések fokozatosan csökkennek, a menetrend szerinti közlekedés késő este, éjszaka állhat helyre.
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, az elgázolt férfi meghalt. A gázolás miatt megállt az érintett vonat és a mögötte haladó is, a tűzoltók később mintegy kétszáz utast segítettek át egy mentesítő járatra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


