Oszlatott a rendőrség
Tüntetők a Parlamentnél
A Parlamenthez vonultak a tüntetők a Vértanúk teréről, a demonstrációnak a rendőrök vetettek véget.
2007.12.19 11:13Objektív HírügynökségEgy szervezet bejelentett és tudomásul vett demonstrációja zajlott hétfőn a délutáni óráktól kezdődően Budapest V. kerületében a Vértanúk terén. A demonstrációval egy időben a Parlamentben plenáris ülésen vettek részt a képviselők.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai tekintettel a parlamentben zajló ülésre és a tiltakozó demonstrációra, biztonsági okokból ideiglenes forgalomkorlátozási intézkedéseket vezettek be a Kossuth tér környékén. 21 óra 50 perc körüli időben, a Vértanúk teréről a demonstrálók átmentek a parlament I. kapuja felé, ahol a kordon mellett megállva hangos skandálásba kezdtek, egyikük üveget dobott a kordon túloldalára.
Tekintettel arra, hogy a demonstrálók elhagyták a bejelentett demonstrációjuk helyszínét és a rendezvény végének bejelentett időpontját is túllépték, a biztosításban résztvevő rendőrök felszólították őket, hogy hagyják el a helyszínt. A felszólítást követően a demonstrálók többsége elhagyta a helyszínt, néhányan azonban ott maradtak.
A rendőrök két férfit állítottak elő, egyiküket garázdaság vétsége, másikukat személyazonosság megállapítása végett. További két személlyel szemben jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt, egy fővel szemben pedig közlekedési szabálysértés miatt tettek feljelentést a rendőrök.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


