Bűnügy
Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítanak egy tompai határrendészt
Az ügyben szerdán "kiterjedt nyomozati cselekmények történtek, kényszerintézkedések végrehajtására került sor".
2017.10.12 15:31MTIHivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya egy Tompán szolgáló határrendész ellen - erősítette meg az MTI információját a főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.
Kovács Katalin tájékoztatása szerint az ügyben szerdán "kiterjedt nyomozati cselekmények történtek, kényszerintézkedések végrehajtására került sor".
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tompai határrendészeti kirendeltségén szolgálatot teljesítő tiszthelyettest gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és az ügyészség indítványozza az előzetes letartóztatását - közölte a helyettes szóvivő, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem közölt.
A baon.hu Bács-Kiskun megyei hírportál csütörtökön számolt be az őrizetbe vételről. A lap arról írt, hogy a korrupt határrendészt a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentette fel, miután hónapokon keresztül titkosszolgálati eszközökkel gyűjtöttek ellene bizonyítékokat.
A portál beszámolója szerint az őrizetbe vett rendőr szerda este 7 óra körül még egyenruhában volt, amikor megbilincselve, vezetőszíjon a készenléti rendőrök a kiskunhalasi lakásához vitték, amelyet már kora délelőtt megszálltak a nyomozók és a bűnügyi technikusok. A gyanúsítottat fél óra elteltével már civil öltözetben vezették vissza a rendőrségi gépkocsihoz, ahonnan egyenesen a rendőrség fogdájára vitték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


