Holtan találták a romok alatt a férfit
Még nem tudni, ki halt meg a leomlott főiskolai épület miatt
Még nem sikerült megállapítani annak a férfinak a személyazonosságát, akire holtan találtak rá a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola leomlott homlokzatának romjai alatt - értesült a HavariaPress.
2008.11.30 19:15HavariaPressFeltehetően nem egy munkás vesztette életét, hanem egy járókelő, amikor tegnap délelőtt leomlott a volt Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola egykori, bontás alatt álló, Üllői úti épületének homlokzata.
Az áldozatot eddig még nem sikerült azonosítani, mivel arca a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Mint ismert, szombaton délelőtt 11 óra körül omlott össze az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán álló épület.
A födém nagy recsegéssel kísérve leszakadt, majd a felső szintet magával sodorva leomlott. A tűzoltók egy embert találtak a kerítést is ledöntő, az úttestet vastagon beborító, több tonnányi törmelék alatt. Életét nem tudták már megmenteni, sérüléseibe belehalt.
A 600 négyzetméteren leomlott épület megmaradt falai, valamint a mellette álló, szintén bontásra váró épületek annyira instabillá, veszélyessé váltak, hogy körben le kellett azokat zárni.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja az eset körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


