Erőszak
Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény az Újpesten meghalt férfi igazoltatásánál
A rendkívüli halálesettel összefüggésben a törvényi feltételek hiányában hivatalból a nyomozás elrendelésére nem került sor.
2017.09.01 18:50ma.hu
Mihádák Zoltán / MTI
Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott ügyészi válaszból derült ki, hogy az ügyészség továbbra sem folytat nyomozást azok ellen a rendőrök ellen, akik igazoltattak, majd megbilincseltek egy férfit, aki eközben meghalt.
A 444.hu idézi Polt Péter legfőbb ügyész válaszát az 57 éves mérnök, Á. István ügyében:
„Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel. A 2017. augusztus 4-én történt rendőri intézkedés során bekövetkezett rendkívüli halálesettel összefüggésben azonban a büntetőeljárás megindításának törvényi feltételei nem állnak fent.”
Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, a helyszínen megjelent a riasztott ügyeletes ügyészségi nyomozó és a vezető ügyeletes is. Ők a helyszínen nem találták bűncselekmény nyomát, így nem is indult eljárás, ám később hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt az ügyészségnél tett feljelentés alapján elindult az eljárás.
„Bűncselekmény gyanújára utaló (...) adatokat a rendőri intézkedéssel összefüggő parancsnoki kivizsgálás iratai, a helyszíni halottszemléről felvett jegyzőkönyv, valamint a boncjegyzőkönyv sem tartalmaz. A rendkívüli halálesettel összefüggésben ezért a törvényi feltételek hiányában hivatalból a nyomozás elrendelésére nem került sor.”
Polt válaszából az is kiderült, hogy az elhunyt hozzátartozói nem tettek feljelentést a főügyészségen. A haláleset körülményeinek vizsgálatára a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya közigazgatási hatósági eljárást indított.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


