Rendőri túlkapás?
Megszólalt az igazoltatás közben meghalt férfi fia
Állítja, nem igaz, hogy azonnal megkezdték volna az újraélesztést.
2017.08.07 12:51ma.hu
Fotó: MTI
Megszólalt annak a férfinak a fia, aki igazoltatás közben vesztette életét Újpesten még pénteken. Á Olivér a hvg.hu-nak azt mondta, azonnal a helyszínre sietett, és látta, hogy rengeteg a rendőr, két busz és három járőrautó is ott volt. Az apja ekkor már eszméletlen volt. Az egyenruhások tanakodtak, miután félrehúzták az apját, így nem állja meg szerinte a helyét az a rendőri hivatalos magyarázat, hogy "a rendőrök megkezdték az újraélesztését". Az egyenruhások erősítése tehát percek alatt, a mentő viszont csak fél óra múlva érkezett ki.
A lap emlékeztetett, az eset egyetlen szemtanúja korábban azt mondta az RTL Híradónak, a férfi akkor esett el, amikor szétrúgták a lábát, hogy megtozhassák - ő pedig arra kérte többször a rendőröket, hogy ne kényszerítsék, hogy a forróságban a tűző motorháztetőre tegye a kezét, és amúgy is rosszul van.
A család korábban azt nyilatkozta, hogy panaszt tesz, de már eldöntötte, megteszik a feljelentést. A Fővárosi Főügyészségnek eddig azt közölte, nem nyomoz, mert szerinte nem történt bűncselekmény.
A rendőrség péntek este azt közölte, megkezdték a haláleset körülményeinek vizsgálatát az ügyészség közreműködésével. Az ügyészség végül nem rendelt el nyomozást, nem merült fel a bűncselekmény gyanúja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


