Bűnügy
Gyerekek éhezhettek volna egy tolvaj miatt Csongrádban
Egy család utolsó negyvenezer forintját emelte el. Szerencsére, az internet népe segített sszeadni a pénzt.
2017.09.01 15:21ma.huEgy család utolsó negyvenezer forintját lopta el tolvaj Hódmezővásárhelyen. A háromgyerekes édesapa szerdán egy elesett idős férfira lett figyelmes az utcán, és a segítségére sietett. Közben letette a földre a táskáját, amit egy óvatlan pillanatban valaki elvitt.
"Miután felhívott, nagyon kétségbeestem, ugyanis mindketten tudtuk, hogy benne volt a családunk szeptemberre szánt, megmaradt negyvenezer forintja is" - mondta a Borsnak a férfi felesége, Pásztor Katalin, hozzátéve, hogy azonnal feljelentést tettek a rendőrségen. A táskát órákkal később megtalálták egy közeli utcában, egy kukában. Ugyan benne volt a pénztárca, de teljesen üresen.
"Nekünk ez a negyvenezer forint a létszükségletet jelenti. Három kisgyerekünk van, akiknek az ennivalója is komoly problémát fog jelenteni ebben a hónapban. A két kislányunkat, Zorkát és Linettet ráadásul épp most kellene beóvodáztatni, számos dologra lenne szükségük. A kisfiunk, Vendel pedig, aki még egyéves sincs, Down-szindrómában szenved. Sok időt kell kórházban töltenie, és a betegsége miatt több drága gyógyszert kell szednie" - sorolta az anya.
A fiatal szülők felhívást tettek közzé a Facebookon. Azóta kiderült, ennek nyomán összegyűlt az eltűnt pénz. Az anya azt írja, nagyon sokan megkeresték telefonon, írtak neki. Azt mondta, bebizonyosodott, hogy sokkal több a jó ember, mint a rossz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


