Két autó egy kamionnal ütközött!
Borzalmas képek! Három halott egy közlekedési balesetben
Három ember meghalt, amikor két személygépkocsi és egy kamion összeütközött kedd reggel Szentes és Hódmezővásárhely között, a 45-ös számú főúton - közölte Pál János, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
2008.11.25 12:47MTIA szóvivő elmondta: egy Szentes felől közlekedő személyautó eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő kamionnal.
A személygépkocsi megpördült, majd frontálisan nekicsapódott a teherautó után érkező autónak. Az első személyautóban ketten utaztak, egy eperjesi férfi vezette a járművet és egy női utasa volt. A vétlen személyautóval egy hódmezővásárhelyi nő közlekedett. Mindhárom ember meghalt.
A teljes pályás útzár mellett a helyszínelés tizenegy óráig tart, ezt követően további két órán át félpályás útzárra kell számítani - mondta el az alezredes.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


