Tetthely
Közérdekű munkára ítélték a Rogán Antalt joghurttal leöntő férfit
A bíróság a váddal egyezően garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a férfit és társát.
2016.08.01 15:40MTIGyorsított eljárásban garázdaság miatt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki joghurttal öntötte le pénteken a Parlamentből távozó Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész hétfőn.
Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség feljegyzése alapján a bíróság a váddal egyezően garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a férfit és társát.
A két férfi pénteken dél körül egy-egy kamerával, egy doboz joghurttal, valamint egy doboz kefirrel megjelent a budapesti Kossuth téren, ahol felfigyeltek a Parlamentből éppen távozó Rogán Antalra, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjére. A miniszter az őt szállító kisbuszhoz tartott, amikor az egyik elkövető megszólította, majd a nála lévő joghurttal és kefirrel leöntötte.
A történteket a férfi a testére erősített kamerával, míg társa kissé távolabbról, kézi kamerával rögzítette.
Ibolya Tibor azt írta: "a terheltek erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen".
A két férfit az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé, mivel annak törvényi feltételei adottak voltak, a bizonyítékok rendelkezésre álltak és a két férfi is beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A bíróság a minisztert joghurttal leöntő elkövetőt 240 óra közérdekű munka büntetésre, míg társát bűnsegédként 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség mindkét férfi büntetésének súlyosításért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


