Közérdekű adatigénylés
Az MSZP kikéri az Ákossal kötött állami szerződéseket
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul valamennyi minisztériumhoz és állami céghez annak kiderítésére, hogy Kovács Ákos énekes és cégei mennyi közpénzre tettek szert 2010 óta.
2015.12.18 12:08MTIBudai Bernadett, a szocialisták szóvivője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a "Fideszhez köthető zenésznek" nevezte Ákost, akit szerinte a kormány most úgy véd meg, mint a kormánypárti nagyvállalkozókat.
"A logika ugyanaz, ha fideszes haverokról van szó, akkor a kormány mindent megtesz, függetlenül Magyaroszág gondjaitól" - fogalmazott.
Az MSZP szóvivője kiemelte, nem tartják normálisnak azt a helyzetet, amikor a kormány a közügyek helyett egy magánszemély üzletei gondjaival foglalkozik, miközben az egészségügy romokban hever, orvosok és ápolók mondanak fel, a közalkalmazottak egy része pedig nem kapta meg fizetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


