Szülő nők
A Telekom szerződést bontott Ákossal
A cég nem tartja összeegyeztethetőnek az énekes kijelentését csoportuk hitvallásával és értékrendjével.
2015.12.16 17:00ma.hu"Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza a közös együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével" - írja a Telekom.
Az ominózus kijelentés
Ahogy arról már beszámoltunk, a "konzervatív ikon" Kövér László megnyilatkozására rátromfolva fél Magyarországnál kiverte a biztosítékot.
„Ez egy vélemény- és ízlés diktatúra, ami megengedhetetlen egy demokráciában” – mondta Lázár János arra reagálva, hogy a Telekom szerződést bontott Ákossal az ECHO TV-ben tett kijelentései miatt.
„Egészen megdöbbentő, amit a Telekom megengedett magának, pláne egy német cégtől, nekik tudniuk kellene, hogy mi a különbség a demokrácia és a diktatúra között” – tette hozzá Lázár a 35. Kormányinfón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


