Csúsztatás
Közérdekű adatigénylést kér az Együtt a budai Vár beruházásai miatt
A kormány 2014-ben nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította a Miniszterelnökség Várba költözését, emiatt nem kellett építészeti tervpályázatot kiírni, és nem kellett építészeti tervtanácsi és városképi véleményezést sem kérni.
2016.04.23 17:45MTIKözérdekű adatigénylést kér az Együtt - a Korszakváltók Pártja a Miniszterelnökség budai Várba történő átköltözése és az ezzel kapcsolatos építkezések miatt.
Pataki Márton, a párt budapesti elnöke szombaton az MTI-nek elmondta, semmi nincs rendben az építkezésekkel, nem tudni, hogy az új épületek milyen homlokzattal épülnek meg és azt sem, hogy hogy a Karmelita-kolostor dunai homlokzata milyen lesz az átalakítások után.
Emlékeztetett, hogy a kormány 2014-ben nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította a Miniszterelnökség Várba költözését, emiatt nem kellett építészeti tervpályázatot kiírni, és nem kellett építészeti tervtanácsi és városképi véleményezést sem kérni.
Emellett szintén nem elfogadható, hogy sem a tervek, sem pedig a költségvetés nem nyilvános, ezért ki fogják kérni az erre vonatkozó adatokat - mondta. Becsléseik szerint 15 milliárd forintba kerülhet az építkezés és átköltözés.
Kapcsolódó írások:
- Vajon melyik világhírű macsó korzózik a Budai Várban?
- Krakkó és Budapest párhuzamos történetét bemutató kiállítás a budai Várban
- Az eső ellenére sokan látogattak el a budai Várba
- A budai Várban helyezik el Habsburg Ottó hagyatékát
- Az 1945-ös kitörésre emlékeztek szélsőjobboldali szervezetek a budai Várban, ellentüntetők is voltak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


