Őrizetbe vettek négy embert
Önbíráskodás baseballütőkkel Orosházán
Önbíráskodás miatt a rendőrség őrizetbe vett négy embert, akik baseballütőkkel felfegyverkezve megállítottak egy buszt, és áldozatukat ütlegelték és megrugdosták Orosházán - közölte az MTI-vel a rendőrség szombaton.
2008.11.08 12:10MTIA Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a város egyik buszmegállójában még tegnap kora délután egy férfi odament ismerőséhez, és egy tartozás megadását követelte, úgy, hogy ököllel meg is ütötte. A földre esett áldozat kabátjából kivett százezer forintot, majd felszállt a megállóba érkező buszra.
A megvert és kifosztott férfi telefonon értesítette négy ismerősét, akik a busz után indultak, és Szentetornya városrész belterületén a busz elé fordulva megállították a járművet, és baseballütőkkel felfegyverkezve felszálltak rá. A buszon a pénz visszaadását követelték a korábban a megállóban verekedő férfitől, majd lekényszerítették a járműről, a baseballütőkkel ütlegelni kezdték, és megrugdosták.
A verekedésnek rendőrök vetettek véget, akik a négy férfit és a busz utasát is őrizetbe vették. Valamennyiük ellen önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az orosházi rendőrkapitányság - tájékoztatott Jánosi Péter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


