Ítélet
Hét évet kapott jogerősen a kecskeméti számlagyár vezetője
A férfi 1,8 milliárd forintnyi fiktív számlát bocsátott ki.
2016.04.20 11:20MTIJogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a kecskeméti férfit, aki a társaival kialakított céghálózatot felhasználva 1,8 milliárd forintnyi fiktív számlát bocsátott ki 2006 és 2009 között.
A táblabíróság a vádlottat és öt társát - akik egy év, illetve négy és fél év közötti büntetést kaptak - bűnszervezetben elkövetett adócsalásban mondta ki bűnösnek, ők hatan nem bocsáthatók feltételes szabadságra. A másodfokú eljárásban érintett másik tizennégy vádlottat rövidebb időtartamú - részben felfüggesztett - szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélték.
A bűnszervezet irányítója öt társával együtt cégeket alapított, majd ezek és már korábban is működő vállalkozások fiktív számlákat állítottak ki gazdasági szervezeteknek. A többi vádlott az így kapott számlákat a cége könyvelésében felhasználta, így jogosulatlanul igényelt vissza vagy nem fizetett be forgalmi adót.
A bűnszervezet tevékenysége főként Kecskemétre és környékére terjedt ki, de a vádlottak állítottak ki hamis számlát az ország más területén működő vállalkozásoknak is.
A bűncselekmény-sorozat 2006 májusától 2009 októberéig tartott, 51 vállalkozás használta fel a fiktív számlákat. A számlák bruttó értéke több mint 1,8 milliárd forint volt, így az elcsalt adó összege meghaladta a 400 millió forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


