Amfetamint, marihuánát értékesített
Jogerősen nyolc évre ítéltek egy Bács-Kiskun megyei kábítószer-kereskedőt
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki jelentős mennyiségű amfetamint és marihuánát értékesített 2012-ben.
2016.04.07 11:11MTIA táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása bűntettében találta bűnösnek a harmincéves vádlottat. A férfit a szabadságvesztés mellett 582 ezer forint vagyonelkobzással is sújtotta.
Az évek óta naponta drogozó vádlott 2012 márciusától rendszeresen vásárolt Budapesten kábítószert, amelyet Kecskeméten és Kiskunfélegyházán értékesített. 2012. szeptember 13-án 600 gramm marihuánát és 100 gramm speed port vett, majd este a barátnőjével Budapestről a kocsijával Kiskunfélegyházára indult. Útközben Kecskeméten megálltak, ahol a férfi 288 gramm marihuánát adott el 452 ezer forintért. Ezután továbbutaztak Kiskunfélegyházára, ahol a nála levő többi drogot akarta eladni két vevőjének. A vádlottat ekkor fogták el a rendőrök, és az autójából két csomagban 137 gramm amfetamint, egy harmadikban pedig 330 gramm marihuánát foglaltak le.
A szakértői vélemény szerint a lefoglalt kábítószerek együttes mennyisége a jelentős mennyiség alsó határának csaknem kétszerese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


