Az ítélet jogerős
Tizenhét év börtönre ítélték a tiszadobi gyilkost Debrecenben
Tizenhét év börtönre súlyosította a Debreceni Ítélőtábla hétfőn annak a férfinak a büntetését, aki 2012-ben Tiszadobon megölt egy másik férfit, a holttestét pedig a disznóólban elásta. Az ítélet jogerős.
2016.04.11 15:01MTIFórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtóreferense az MTI-vel azt közölte: a Nyíregyházi Törvényszék a vádlottat tavaly októberben 14 év börtönre ítélte. Akkor az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
A bíróság megállapította, 2012 szeptemberében az ittas vádlott Tiszadob külterületén megfenyegette a szomszédjait, hogy megöli őket, ezért azok feljelentették őt a rendőrségen. A rendőrök a házkutatás során egy engedély nélkül tartott, átalakított géppuskát találtak.
A vádlott ezután elhatározta, hogy a telkére behatoló ismeretlenek ellen villanyvezeték-rendszert fog kiépíteni a telkén belül. Az áramot kivezette, és egy ideig működtette is az emberi élet kioltására alkalmas rendszert.
Októberben a férfi behívta magához a háza előtt kerékpározó ismerősét, és együtt pálinkáztak. Összeszólalkoztak, majd a vádlott bottal akkora erővel vágta fejbe a sértettet, hogy a helyszínen meghalt. Ezután a lemeztelenített holttestet a disznóólban elásta. Néhány nap múlva a disznók kitúrták a tetemet, ekkor a férfi megkérte a vejét, telefonáljon a rendőrségre, hogy talált egy koponyát. A rendőrök ezután megtalálták a sértett holttestét.
A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését.
A Debreceni Ítélőtábla hétfőn emberölés, emberölés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt tizenhét év börtönre ítélte a férfit. Súlyosbító körülményként értékelte a vádlott agresszivitását, és azt, hogy a gyilkosságot különös kegyetlenséggel és idősebb ember sérelmére követte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06