Elítélték
Három évet kapott a 92 éves férfit kifosztó nő
72 órán belül ítélet született azzal a nővel szemben, aki egy 92 éves férfit próbált meg kifosztani egy budapesti bankfiókban; tettéért az elkövető három év letöltendő fegyházbüntetést kapott.
2016.01.22 14:31HavariapressAz ítéleti tényállás szerint a 34 éves nő e héten kedden délelőtt egy XXIII. kerületi bankfiókban figyelt ki egy 92 éves férfit, aki éppen pénzt vett fel a bankautomatából. Mivel úgy gondolta, hogy az idős ember részéről nem kell komoly ellenállásra számítania, elhatározta, hogy megszerzi az általa felvett készpénzt, ezért hozzá lépett, és arra kérte, hogy váltson fel neki egy százforintost. Mialatt a sértett a pénztárcájában aprópénzt keresett, a nő hirtelen mozdulattal benyúlt a tárcába, kirántott onnan öt darab húszezres bankjegyet, majd azzal sietve távozni próbált a bankfiókból. A sértett azonban mindezt észlelte, ezért igyekezett útját állni az elkövetőnek, mialatt segítségért kiáltott. Ezt meghallva a bank egyik alkalmazottja odasietett hozzájuk, ezért a nő inkább a földre szórta a sértettől elvett pénzt és megpróbált elmenekülni, de ez már nem sikerült neki. Vele szemben a XXIII. kerületi rendőrkapitányság indított gyorsított eljárást, melynek során kiderült, hogy többszörös visszaesőről van szó. A gyorsított eljárás keretében az illetékes bíróság bűnösnek mondta ki a nőt, akit tettéért három év fegyházbüntetésre ítélt, azzal, hogy feltételes szabadságra sem bocsátható. A bíróság ügyészi indítványra elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását is, az ítélet azonban még nem jogerős, mert az ellen a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06