Verekedés lett az előzésből
Szerintük veszélyesen előzött - követték egész a parkolóig...
A debreceni rendőrök elfogtak két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy Böszörményi úti parkolóban bántalmazták a sértettet.
2015.12.30 09:11ma.hu
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
A Debreceni Rendőrkapitányság a 31 éves T. Lajossal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség, míg társa a 26 éves Sz. Tamás ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 29-én 4 óra körüli időben Debrecen, Böszörményi úton található parkolóban két férfi kiszállt a gépkocsijukból és odamentek egy a parkolóban álló személygépkocsihoz, majd vitatkozni kezdtek annak sofőrjével. T. Lajos a vita hevében ököllel arcon ütötte a 28 éves sértettet, akit azután társával még többször megütöttek.
A két férfi azt sérelmezte, hogy szerintük a sofőr veszélyesen előzte meg a gépkocsijukat a Nagyerdei körúton, ami miatt követték a járművet a Böszörményi úti parkolóig. A sértett az esetről bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a két férfit, akiket elfogtak és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a két helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. A férfiak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


