Önbíráskodás
Elsősöket vert és fenyegetett meg a harcias nagyapa
Az iskolában kiosztogatott kokik és sallerok után még közölte, az unokáját márpedig ne bántsák, mert különben ,,letépi a fülüket, a kezükbe adja és megeteti velük".
2015.11.19 09:06HavariapressVádat emelt az ügyészség azzal a nagyapával szemben, aki egy hevesi iskolában több hatéves gyereket is megfenyegetett és bántalmazott, mert azt feltételezte, hogy azok bántották az unokáját.
A vádirat szerint a 63 éves férfi május 27-én reggel, tanítás előtt, unokájával együtt állított be a gyerek iskolájába Hevesen, majd a tanterembe érve ott több, ott várakozó elsős gyereket is felelősségre vont azért, mert szerinte azok korábban bántalmazták az unokáját.
A gyermekek leszidásán túl testi fenyítést is alkalmazott velük szemben: három fiút ököllel vagy tenyérrel fejbe vert, egy kislányt hátba vágott és többeknek meghúzta a haját is.
A hevesvezekényi nagyapa ezután még meg is fenyegette az osztályt, hogy a történtekről ne merjenek szólni senkinek, az unokáját pedig ne bántsák, mert különben ,,letépi a fülüket, a kezükbe adja és megeteti velük".
Az erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartású vádlott ellen a napokban készült el a vádirat, melyben a Hevesi Járási Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság garázdaságban mondja ki bűnösnek a magáról megfeledkezett férfit, és felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki rá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


