A tűzoltók hat személyt mentettek ki
Meghalt az idős nő aki alatt leszakadt a lépcső a VIII. kerületben
Életét vesztette a kórházban az az idős nő, aki súlyosan megsérült, amikor a VIII. kerületi Rökk Szilárd utca egyik bérházában a második emeletről leszakadt egy lépcsőfok - közölte Laczkó Tibor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Baleseti Központjának ügyeletvezetője kedden este az MTI-vel.
2008.10.22 07:15MTI
Fotó: MTI
Orosz Zoltán, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság VIII. kerületi kirendeltségének vezetője az MTI-nek elmondta: a kivitelező este 10 órára ígérte, hogy a lépcsőház aládúcolását befejezik, a lakók csak ezután költözhetnek vissza. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője közlése szerint a Rökk Szilárd utca 15. szám alatti háromemeletes bérháznak két lépcsőháza van, amelyek különállók, a baleset a hátsóban történt.
Takács Gábor alpolgármester korábbi tájékoztatása szerint a leszakadt lépcsőfok az alatta levő szinten további öt lépcsőfokot lökött ki a helyéről. Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelem sajtóügyeletese ugyancsak korábban az MTI-nek elmondta: egy kislányt karban kellett kihozni az épületből, rajta kívül szüleit, valamint egy idős férfit és egy idős nőt mentettek ki a tűzoltók. A hatodik személy a földszint egyik lakója volt, aki feltehetően a robajra ment oda a leszakadt lépcsőhöz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


