Az elkövetőt rövid időn belül őrizetbe vették
Templomban akart megerőszakolni egy idős asszonyt
Nem történt nemi erőszak, csak annak kísérlete egy marcali templomban egy 76 éves helybeli asszonnyal szemben - pontosította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2008.01.13 08:00MTINem történt nemi erőszak, csak annak kísérlete egy marcali templomban egy 76 éves helybeli asszonnyal szemben - pontosította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Pálné Gergely Mónika az MTI-nek szombaton korábban elmondottakat.
A sajtóügyeletes délután nemi erőszakról tájékoztatta a távirati irodát. Ezt a közlését este pontosította: e szerint a gyanúsítás alapja egyrendbeli erőszakos közösülés kísérlete és egy rendbeli súlyos testi sértés.
A bűncselekmény elkövetője, egy 51 éves marcali férfi pénteken megpróbálta megerőszakolni az idős asszonyt, de megakadályozták benne - tette hozzá a százados. A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a férfit a rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásba vételét. Az ügyről és az elkövető személyéről részletes tájékoztatást hétfőn adnak - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


