Feltehetően megölt egy nőt
Szentendrei gyilkosság: a közelben eszméletlenül talált férfi a gyanúsított
Hogy milyen kapcsolatban állt a gyanúsított a megölt nővel, és ismerte-e egyáltalán, azt a nyomozati érdekre hivatkozva nem árulja el a rendőrség.
2015.03.23 17:04MTIMegöltek egy 42 éves nőt múlt hét szombatra virradó éjszaka Szentendrén, a gyilkossággal azt a férfit gyanúsítják, akit a nő lakásának közelében súlyos sérülésekkel, eszméletlenül találtak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint a halott nőre a fia talált rá szentendrei lakásukban, nem sokkal éjfél után. Az orvos szakértő megállapította, hogy idegenkezűség okozta a halált, majd - még aznap reggel - a nyomozók egy több sebből vérző, eszméletlen férfira bukkantak az asszony lakásának közelében. A 33 éves férfit kórházba vitték. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a férfinak van-e köze a gyilkossághoz, ezért ismeretlen tettes ellen indult eljárás - magyarázta a szóvivő.
Hozzátette: a kórházban fekvő K. Attila budapesti lakost szombat este gyanúsítottként hallgatták ki a gyilkossági ügyben, majd őrizetbe vették, így most már ellene folytatódik az eljárás. Hogy milyen kapcsolatban állt a gyanúsított a megölt nővel, és ismerte-e egyáltalán, azt a rendőrség nyomozati érdekre hivatkozva nem árulja el.
A férfit kedden előzetes letartóztatásba helyezhetik, de még nem tisztázott, hogy a nyomozási bíró megy ki a kórházba vagy beszállítják a gyanúsítottat a bíróságra - közölte az MTI érdeklődésére Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.
A szentendreiek azt beszélik, hogy a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06