Székesfehérvár felé is késnek a vonatok
Kábellopás miatt késnek a vonatok Budapest és Hegyeshalom között
Több vasúti kábelt is elloptak és elvágtak az éjszaka folyamán Tatbánya és Szárliget között, ezért a Budapest-Hegyeshalom vonalon 10-30 perc késéssel közlekednek a vonatok - közölte a MÁV kedden reggel. Késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár vonalon is, mert egy munkagép elvágott egy kábelt Kápolnásnyéknél.
2008.09.09 09:58MTIA bűncselekmény következtében a vonatok csak fokozott biztonsági előírások mellett közlekednek addig, amíg helyre nem állítják a hibát. Ez a MÁV közleménye szerint egész nap eltart majd. A tatabányai elágazásnál az előzetes jelentések alapján az összes vasúti kábelt elvágták, megrongálták, illetve eltulajdonítottak belőlük. A bűncselekmény következtében a két állomás között a biztosítóberendezés nem működik; a szakemberek megkezdték a kábelek pótlását és helyreállítását - áll a vasúttársaság közleményében.
Késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár vonalon is, mert egy munkagép elvágott egy kábelt Kápolnásnyéknél, ezért nem működik a biztosítóberendezés. A MÁV tájékoztatása szerint ezen a vonalon is 10-30 perces késésekre kell számítani a hiba kijavításáig, amely a társaság szerint várhatóan koradélutánig tart majd.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


