KÉA
Erősen kihűlt állapotban, de megtalálta az idős bácsit a mentőkutya
Eltűnt idős bácsira talált rá a mentőkutya! November 2-án este, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság értesítette a Jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány (KÉA) ügyeletét, hogy eltűnt személyt keresnek.
2014.11.03 09:45ma.hu
Forrás: KÉA
Az idős bácsi a Pest-megyei Szada településen lévő Hargita Idősek Otthonából tűnt el délután. A 87 éves járókeretes férfit az intézet dolgozói a rendőrség és a polgárőrség már egy ideje kereste, de nem találták meg. Szabó Gábor, a KÉA elnöke azonnal értesítette a nemrégiben öt Mentőkutyás Szolgálat által együttműködési megállapodást aláírt szervezeteket, majd több mentőkutyás a helyszínre indult.
A Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület elnöke, Pinkóczi Diána jelezte, hogy az eltűnt személy megadott helyszínéhez körülbelül 15 perce van teljesen bevethető állapotban, és már indult is Mangó nevű belga juhász mentőkutyájával.
A mentőkutyás póráz nélkül, a nyomkeresést megkezdte, majd rövid idő alatt meg is találta. Az idős bácsit erősen kihűlt állapotban adták át, az Országos Mentőszolgálatot munkatársainak, akik ellátták őt - tudtuk meg Orlik Zoltántól, a KÉA nagykövetétől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


