A szervátültetés mellékterméke
Az "örök élet" pirulája - kutyáknak, macskáknak
Egy pirula, és házi kedvenceink várható élettartama jelentősen kitolhatóvá válik az ígéretek szerint. A kulcsszó: rapamycin.
2014.11.03 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Wikipedia
Bizonyára ön is tudta, hogy a Viagrát sem potencianövelő szerként fedezték fel, a hosszabb ideig tartó erekcióra először csupán mellékhatásként figyeltek fel. Nos, valami hasonló játszódott le a rapamycin nevű szer esetében is: ezt szervátültetéseknél használják az immunrendszer elnyomására, a szervkilökődés meggátlására. Időközben azonban kiderült róla, hogy egyes emlősöknél meghosszabbíthatja az életet.
A sirolimus néven is ismert szer a sejtnövekedést szabályozó proteint célozza. Egereken történő tesztek során kiderült, hogy a nőstény rágcsálók átlagosan 13 százalékkal éltek tovább szedésével, míg a hímek életkorát 9 százalékkal tudta kitolni. Persze, ami működik állatokon, az nem feltétlenül hat pontosan ugyanúgy a jóval bonyolultabb emberi szervezetre, de kutatók szerint alacsony dózisban szedve a rapamycin érezhetően meghosszabbíthatja az emberi életet.
Egyelőre azonban még túlságosan kockázatos és költséges lenne a humántesztelés, nem zárható ki például, hogy egyesekben mellékhatásként cukorbetegség alakulna ki. A Washingtoni Egyetem két molekuláris biológiával foglalkozó kutatója azonban hisz a szerben - szerintük azonban nem embereknek, hanem házi kedvenceinknek "kellene" adagolni. A washingtoniak jelenleg nagytestű kutyákon folytatnak teszteket, reményeik szerint az átlagosan 8-10 évig élő állatok akár években mérhető pluszt is kaphatnak a rapamycin jóvoltából. Hat és kilenc éves kor közötti ebeket etetnek a szerrel, és közben keringési rendszerüket és általános egészségügyi állapotukat vizsgálják a három évesre tervezett kutatás során.
Matthew Kaeberlin szerint a háziasított kutyák jobb kísérleti terepet kínálnak az egerekhez képest, mielőtt sor kerülne emberi alkalmazásra. A fent említett két biológus egyike úgy véli, hogy kedvenceink sokkal inkább azoknak a hatásoknak vannak kitéve, aminek mi magunk is, hiszen ugyanabban a környezetben nőnek és élnek, ugyanazt a levegőt szívják, részben ugyanazt az ételt eszik, ugyanazt a vizet isszák, hogy csak pár tényezőt említsünk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


