Kecskemét
Aki felismeri, jelentkezzen! Rablás miatt keresik
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök lefoglalták az egyik helyi üzlet biztonsági kameráinak felvételét, amelyen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy látható.
2014.10.01 11:59Varga János
Forrás: police.hu
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 03010/1827/2014. bűnügyi számon eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személyazonosságú férfi 2014. május 1-jén 18 óra 30 perc és 18 óra 45 perc közötti időben, Kecskeméten, a Faragó Béla fasoron, hátulról fellökött egy 79 éves asszonyt, majd a táskáját a kezéből kiszakította és azzal ismeretlen helyre elmenekült.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök lefoglalták az egyik helyi üzlet biztonsági kameráinak felvételét, amelyen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy látható. A keresett férfi 20-22 év körüli, fehér bőrű, körülbelül 175 centiméter magas, arca hosszúkás, rövid, barna hajú, normál testalkatú.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a képen látható férfit, illetve a személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 "Telefontanú" zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


