Meg sem próbált elmenekülni
Négy éve körözték, egy frizbi-versenyen bukott le a rabló
Négy évvel ezelőtt tört be egy bankba a férfi, aztán némi bújócska után letelepedett egy másik államban és vígan élte a világát. Egészen mostanáig, amikor végre rátaláltak a rendőrök.
2014.09.16 14:00ma.hu
Négy éven keresztül sikerült mindig kicsúsznia a rendőrség kezei közül a férfinak, aki New Yorkban egy fegyveres bankrablásban vett részt 2010-ben, ám a nagy szabadságának végül mégis vége szakadt, amikor vasárnap egy másik államban, az oregoni Eugene-ben épp egy frizbi-versenyen vett részt. A rendőrök egy lakossági bejelentés alapján akadtak Jahson Marryshow-ra, aki vasárnap 5 óra körül épp a döntő összecsapásra készült a versenyen.
A 32 éves, korábban Woodstockban élő férfi ellen 2010 végén emeltek vádat, a Bank of America egyik New York-i fiókja ellen elkövetett akcióban az ő feladata volt ellopni egy autót, majd figyelemelterelési céllal beállította egy gazdasági épületbe és felgyújtotta, így amíg a hatóságok azzal voltak elfoglalva, Marryshow társai ki tudták rabolni a bankot. A rendőrség jelentése szerint a férfi meg sem próbált elmenekülni, amikor vasárnap rátaláltak. Most a Lane megyei börtönben várja a kiadatást.
Azt nem tudni, van-e ügyvédje, és arról sem szól a fáma, hogy vajon sikerült-e befejeznie a frizbi-versenyt, és ha igen, milyen eredménnyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


